Sziasztok!
Nos előző este lementünk Tiszafüredre, de hiába feküdtem le korán, most sem aludtam sokkal többet, mint amikor a Privát Trailre egy lagziból érkeztünk.
Eljött a reggel, a szállás ajtajában állva konstatálom, hogy szakad az eső! (már kiborultam 
) Oda érve a rajtba, az utolsó percekig próbáltam kivárni. Nincs mese, menni kell, gyors fotó, elállt az eső, épphogy szemerkél. Dorkát kérdezem nálad is 07:00, nála is.
INDULÁS!
Gondoltam 4:30-4:40 körüli, számomra könnyű tempóban kezdek, de szinte azonnal borult a papírforma… Pofa szembe szelet kaptam, így 05:00/ km körüli időért keményen melóznom kellett.
Első találka pont 15km környékén volt, Muki üzeni 13:41 a pályacsúcs. Értem én, csak semmi nyomás
Ami meglepő volt, az az autós forgalom, illetve 50-ből 40-en leszorítottak vagy ledudáltak az útról, ez azért nem esett túl jól.
Következő találka pont Abádszalók, közel 30km szembe szélben, azért ez már kicsit megtépázta a lábaim és az idegrendszerem is. 
Csak abban tudtam reménykedni, hogy a gáton áthaladva, ha nem is hátszél lesz, de legalább nem lesz szembeszél. Nem, olyan lesz, mint amikor a csavaron megfordul a menet! 
Tehát a gáton áthaladva konstatálom, hogy nyugalom van, végre.
Aztán látom, hogy Muki csak bekapcsolta a StafétApp-ban az akadály pálya funkciót!
Kisköre strand kapuk zárva, így oda-vissza 4x kellett kerítést másznom. Köszi Muki! 
Innentől kezdve Dinnyéshát, Sarud viszonylag békésen telt, pár horgász volt csak. Amikor a poroszlói egyenesre vettem volna az irányt, a gátról látom, hogy egy középméretű kutya “megkörnyékezi” nagyobb méretű társát.
Erre én „Buksi mitcsinálsz”?!?!
Na, erre a társának se kellett több, kirohant a tárva-nyitva hagyott kapun – gondoltam magamban, hogy ilyen nincs, ez is csak velem történhet meg. Gazdája kijött és visszahívta, így egy szívroham kihordása után tovább is álltam. A poroszlói pont, majd a majd a Tisza-híd következett, ami után már a Tiszafüredi fordító. (Első kört 3x20km-re osztottam le fejben, plusz a kis maradék a bónusz.) Ez a legnehezebb pont, ott vagy és tovább kell menned még egy körre. Kisebb időre megálltam, nagyobb frissítés, cipőcsere, közben ott ült a vállamon a kis ördög.
“Add fel!”
Nem lehet, mindig azt mondom, amíg a szintidő engedi, menni kell! Most sem tehettem másként, nehezen, de megindultam. Második kör, kezdtem a kis bónusszal, majd ismét 3x20km. Nagy valószínűséggel, az idén eddigi betegségek miatt alig edzéstől, illetve a mostani nagyobb terheléstől, el kezdett fájni a jobb forgóm és a térdem.
Az autóútról páran dudáltak, szurkoltak. Persze, autóból könnyű, gondoltam magamban.
Hídról letérve egy kis tacskó kergetett vagy 400 méteren keresztül
A poroszlói pontot elhagyva a végeláthatatlan úton haladtam tovább. Amikor reménykedsz, hogy a kövi kanyar után már ugye a következő chekpoint jön, jelen esetben Sarud, de nem és nem és nem és nem…. Majd így reménykedsz Dinnyéshátnál is. Itt találkoztam Dorkával, ahol átöltöztem és felvettem a fejlámpát. Itt még pár száz méterre voltam a pályacsúcstól.
Majd következett a fighters run szakasz és a gát, ahonnan Abádszalók felé vettem az irányt és lassan fordulok rá a 30km hosszú célegyenesre. Közel 18km lehetett hátra, amikor megjött a hátszél, így nagyjából 5-6km-ert tudtam tempóban menni. Volt, hogy 4:20-as tempóban is pár száz métert, de közel 9km-rel a vége előtt elfogyott a hátszél, elfogyott a tempó, elfogyott az erő. Így néha egy gyenge kocogás és a séta. Közben pedig a halk zajok, hol az erdőből, hol pedig a nádasból. Bebandukoltam a célba.
Ez most nem adta könnyen magát, melóznom kellett érte. Köszönet feleségemnek, Dorkának, aki frissített és adta hírt. Valamint a Maratonman csapatának, hogy ránk szánták az idejüket.
Másnap már 5km terepversenyen indultam 