AZ UTT-126-RÓL

A versenyszervezés sok kötelezettséggel jár, jó versenyt szerezni még többel. Ezek közé tartoznak az egész éves bejárások is, amelyek során 2016-ban találtunk egy másik tavat…

Akkor arra gondoltunk, hogy elvisszük oda is az Ultrabalaton szellemiségét.

Az Ultra Tisza-tó 126, az UB KISKÖRE 2020-ban negyedszer kerül megrendezésre.

Versenyünknek Kelet-Magyarország egyik legszebb természetvédelmi övezete, a Tisza-tó környéke ad otthont. Ez a garancia arra, hogy futóink a nyár közepén, tiszta levegőn, csodálatos és érintetlen környezetben teljesíthetik az általuk kiválasztott távokat.

Hasonlóan az Ultrabalatonhoz, az UTT-126 is tókerülő verseny, a nagy testvérhez képest “kicsi” kisebb távon, 126 kilométeren. Futva vagy bringán, egyedül vagy csapatban – és 2020-ban újra hajóban ülve is. Ezen a nyári napon senki sincs egyedül a pályán, azok sem, akik heroikus küzdelemben, egyedül vágnak neki a 126 km teljesítésének.

A körnek ismét Tiszafüredről vágunk neki –  déli irányba kerülve a tavat – majd Tiszafüreden fordulva visszafelé is megfutjuk, legalábbis ami a 126 kilométeres teljesítőket, a csapatokat és a bringásokat illeti. 126 kilométeres egyéni versenyzőinknek összesen 18 óra, 65 kilométeres versenyzőinknek 8 óra, a csapatoknak pedig megadott köridejük + egy  óra áll rendelkezésre a táv teljesítésére. A 126 kilométeres versenyen összesen 21 váltópontot, illetve több mint 31 frissítőpontot állítunk fel, ezzel segítve a célba érkezést.

Az UTT-126 nevezések megnyitását követően , az Ultra Tisza-tó eseményünk első 252 nevező csapatának a következő feltételek mellett biztosítjuk az indulás lehetőséget a 2021. évi NN Ultrabalaton versenyünkön, tehát nekik nem kell a rajtvonalon állniuk a 2021. évi nevezések megnyitásakor. */ **

(*A részvételi jog a 2021-es Ultrabalaton versenyünkre, az UB-nevezés megnyitása előtt egy hétig van érvényben, ezt követően be kell érkeznie hozzánk a 2021. évi kiírásban szereplő foglalónak; a be nem fizetett regisztrációkat  töröljük; az indulás joga a meghirdetett létszámú csapatokra, a meghirdetett mennyiségben érvényes. Lényeges, hogy a csapatok nevének, a csapatok kapitányának, a kapcsolattartásra használt e-mail címnek továbbra is egyeznie kell a versenyeken, és a csapatnak a vállat szintidőn belül kell beérkeznie a 2020. évi UTT-126 versenyen. Továbbra is korlátozás nélkül bővíthető az UTT-n UB-indulási jogot szerzett csapat létszáma, a 2021. évi Ultrabalatonra.)

Az UTT-126-os nevezéssel UB-indulási jogot szerzett csapatok létszáma, a 2021. évi Ultrabalatonra korlátozás nélkül bővíthető.

**A 2×126 csapat összeállítása: 4 fős – 18 csapat // 5 fős – 19 csapat // 6 fős – 20 csapat // 7 fős – 21 csapat // 8 fős – 22 csapat // 9  fős – 23 csapat // 10 fős – 129 csapat

Tiszteletünk jeléül, az Ultrabalaton egyéni indulóinak járó kedvezményrendszer, az Ultra Tisza-tó versenyünkre is érvényes.
2020-ban második alkalommal nem csak körbefutjuk a tavat, hanem az UTT vasárnapi Vízitúrán már a víz felszínről is megismerhetitek ezt a csodálatos helyszínt.

Menü