PRIVÁT ULTRA TISZA-TÓ

PRIVÁT ULTRA TISZA-TÓ #1 2021 MÁJUS 1-ÉN A RAJTVONALHOZ ÁLLHAT AZ ELSŐ TELJESÍTŐ, AKI MEGPRÓBÁLHATJA TELJESÍTENI A 126 KILOMÉTERES TÁVOT!
SZERINTED MENNYI LESZ A PUTT PÁLYACSÚCS? 

…UTT-130 EGYÉNI KICSIT MÁSKÉPP…

Arra gondoltunk, hogy a Privát Ultrabalaton egyéni teljesítés lehetőségét ezen a versenyünkön is szeretnénk életre hívni, és a hazai ultrafutók számára évi négy alkalommal lehetőséget biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált UTT-130 teljesítésre. Célunk, hogy az UTT-130 aktuális útvonalát egyéniben, az ily módon teljesítő ultrafutók, velük együtt pedig maga a sportág is jóval nagyobb figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy hazánk legnagyobb mesterséges tavát, a Tisza tavat, ilyen módon körbefutók sokakat inspirálnak majd arra, hogy kedvet kapjanak és tekintetüket a maratoni távokat meghaladó ultrázás irányába fordítsák.

Az UTT-130 önnmagában sem egyszerű verseny, mely teljesítésének egyik legnehezebb faktora a nyár közepén megrendezett verseny napján szinte garantálható hőség. A PUB indulók elmondása alapján a privát teljesítések nagyobb kihívással járnak, mivel egyedül, versenytársak és frissítőpontok nélkül egy jóval ingerszegényebb “utazás” vár a jelentkezőre. Ezen tapasztalatok alapján azt gondoljuk, hogy a PUTT próbálkozók legnagyobb ellenfele nem biztos, hogy a hőség lesz ezen a körön!

SZABÁLYOK

  • A  jelentkezés feltétele legalább egy kvalifikációs verseny teljesítése (lásd lentebb).
  • A teljesítés dátumát te magad választhatod ki a lenti táblázatból, szándékodat és az induláshoz szükséges teljesítések igazolását a hello@ultrabalaton.hu e-mail címre küldheted.
  • A rajt és a cél helyszíne megegyezik a nagy verseny helyszínével, tehát Tiszafüredről a Morotva félszigetről indulsz, és ide is érkezel majd vissza.
  • A teljesítést a választott dátum szombat reggelén, 7:00-kor kell megkezdened.
  • Az útvonal 126 km hosszú és megegyezik a 2019. évi verseny egyéni útvonalával, a szintidő 18 óra.
  • A Tisza tavat az UTT-130 egyéni verseny irányával megegyezően kell teljesítened, tehát az  óramutató járásával megegyezően 65 kilométert teljesítve érsz a Tiszafüredi fordítóhoz ahonnan visszafelé ismét 65 kilométer vár rád a célig! 
  • Minimum 14 nappal a rajt előtt kell a próbálkozási szándékod jelezni (a fenti e-mail címen), a következő formátumban: név – teljesítés dátuma – kvalifikációs verseny (és ennek igazolása) – segítővel, vagy segítő nélkül teljesíted az egyéni kört.
  • Segítőd az UTT-130 egyéni verseny mintájára kerékpáron tud melleted haladni, de ha autós kiséretet választasz, akkor kisérőd  csak a verseny során használt váltópontokon tud frissíteni, mivel a gáton kocsival egész évben tilos a közlekedés! 
  • Az indulási lehetőséget és időpontot  e-mailben igazoljuk vissza.
  • Egy naptári évben egy alkalommal próbálkozhatsz a teljesítéssel, ha nem sikerül a teljesítés, DNF-ként kerül be a ranglistára.
  • A nevezés ingyenes.
  • Egy időben csak egy teljesítő tartózkodhat a pályán.
  • A táv kizárólag futva vagy gyalogosan teljesíthető; semmilyen járművet nem lehet igénybe vinni útközben.
  • Az UTT-130 szervezők által biztosított nyomkövető használata kötelező, az eszköz által mért trackkel bizonyítod majd, hogy sikeresen teljesítetted a távot.
  • Tilos az iramfutó társ segítsége; nem állhat be friss, pihent futó egy szakaszra sem melléd.
  • Saját felelősségre indulsz, vállalod a KRESZ szabályainak betartását; jelentkezéseddel igazolod, hogy a táv teljesítésére mind mentálisan, mint fizikálisan készen állsz és tudomásul veszed, hogy az útvonal során a szervezők útvonalbiztosítást és frissítést nem adnak.
  • Segítő használata megengedett – de nem kötelező -, így az útvonalon bárki frissíthet téged. Ebben az esetben “segítséggel teljesítve” bejegyzés szerepel majd a ranglistában teljesítésednél.
  • Hiszünk az indulók jó szándékában és becsületességében; bárminemű csalás a Balatonman Triatlon Kft.  által szervezett összes versenyről és eseményről történő örökös kizárást vonja maga után.
  • Az időmérésre szolgáló eszközt (2 db – egy az indulásra, egy pedig tartalék, a meghibásodás esetére) minden indulónak a verseny hetében, a Maratonman DEPO-ban kell átvennie, és ide is kell visszahoznia a próbázást követő 72 órán belül.
  • A szintidőből kicsúszó próbálkozó a versenyt nem folytathatja, számára a verseny véget ért.
  • A díjazásban felsorolt indulási jogok és vásárlási utalvány átvételének feltétele a teljesítést követő egy héten belüli élménybeszámoló megküldése, melyet a szervező feltölt a web és Facebook oldalakra.

DÍJAZÁS

Menü