PUTT: Kecskeméti Boglárka beszámolója

Privát Ultra Tisza-tó BoRókásan….

Amikor tavaly jelentkeztem a privát Tisza-tó körre, át se futott az agyamon, hogy én utálok szerepelni.
Imádok szürke kisegér lenni.
Az volt a cél, hogy ,,egyedül” szeretnék futni egy hosszabb távot. Valahogy megnyugtattam magamat, hogy jó lesz ez, biztos jót fog tenni, ha a komfortzónából kicsit kilépek. Sajnos más dolgok miatt jobban aggódtam, amik elől sosem tudok elfutni, bárhogyan is szeretnék, mert egy szinten ez az élet rendje és módja.

A Tisza előtti napok, pillanatok:
Semmi sem lehet mindig tökéletes, de igyekszem kihozni belőle a legjobbat. Nem vagyok babonás, de azért voltak olyan jelek, hogy azt éreztem, nem kellene elindulni. A rendelt gélek 2 hét elteltével sem jöttek meg, az órám a csütörtöki új cipő teszt során kifagyott…stb. Lenyomtam magamban ezeket és mantráztam, hogy lesz ami lesz….veszíteni valóm nincs, de legalább megpróbálom. Szépen kizártam mindent is… minden szép és jó lesz….ha meg nem, akkor megoldjuk. Csak semmi negatív hullám. Sajnos Bori nem érezte jól magát már az indulás előtti napokban, de makacs, önfejű nőszemély, mint én. Nem igen fogadta el azt a B opciót, hogy ne tekerjen, hanem kocsival majd jön pontokra frissíteni. Fordított esetben én szintén, ha fél holt vagyok is mellette tekertem volna, tehát nem győzködtem nagyon 🙂 Pénteken jó szokásunkhoz híven sokáig ébren voltunk. Szépen összetettük mit viszünk magunkkal, a ruha szett ki volt készítve, tészta parti…stb. Reggel korán keltünk, de valahogy elment az idő és átcsapott kapkodásba. Megérkezett a gyomorideg rendesen… talán akkor nyugodtam meg, amikor 6:45 körül a rajtban voltunk és megpillantottam a táblán a ,,rókát”. 7-kor már teljes lelki nyugi volt és neki vágtunk az útnak.

 

Bori nagyon készült. Tavaly az UBT-n együtt rajtoltunk, de nem együtt futottunk, akkor csináltam neki kis motivációs kártyát….most Ő készített nekem 🙂 Amikor látta, hogy kell az erő, akkor húzhattam egy kis kártyát, amin motiváló vagy vicces szöveg volt. Jó pár kártya elfogyott a végére.

 

Ideális enyhe idővel kezdődött. Napsütés és hűs levegő. Olyan nekem való futóidő. Persze nem felejtettem el, hogy ez a Tisza-tó… itt ez ajándék. Később már neki kellett vetkőzni a 18-20 foknál, még ha fújt is a szél. Igen, igen…szél a Tiszán….Imákat mondtam el a versenyeken, hogy csak egy kicsi hűs szelet….Nesze nekem…most ideért a kívánságom. Az elején zenét hallgattunk, de aztán kikapcsoltuk, mert a tavasz hangja szebb volt. 3x voltam a Tiszán már UTT keretén belül, de most új arcát láttam. A kék kis nünükék az úton végig velünk voltak. Egy nyuszika is jött megnézni a “rókalányokat” 🙂 Nagyon sok olyan szakasz volt, ahol kérdeztem Borit, hogy Ő emlékszik e tavalyról, hogy itt jártunk e….más nagyon nyáron a környezet. Gyönyörűek voltak a virágzó gyümölcsfák Kiskörén….És a jel is megjött, hogy itt a helyem ismét….nem kellett kommandózni a kiskörei strandon…. tárt kapukkal vártak. Pedig már készültünk, hogy énekelem a ,,Nyisd ki babám az ajtót” nótát….de mindenki is jól járt, hogy erre nem került sor. Sajnos szomorú is voltam azért párszor…a Tiszát se kerülte el a fák kivágása….. vagy a kedves autósok, akik szinte a könyököm súrolva száguldottak el ….Repkedtek a kötőszavak feléjük….

Ment a női csacsogás… de voltak csendes szakaszok is. Jól esett, mikor meghallottam, hogy ,,Hajrá Bogi”…. vagy ,,Hajrá csajok” a biciklisektől….meg a motorról dudálás is tudtam, hogy nekünk szól….. Köszönöm még egyszer Nektek:) Apró dolgok, de tudtak motiválni és erőt adni. A szél egyre erősödött és a felhők is megérkeztek. Az álomszép hídhoz elérkeztünk…. itt azért nyáron is akad szellő…de a remény már élt, hogy mindjárt itt a fordító. Cikk-cakk futással, kéz felemelve futottam. Boldog voltam, még akkor is, ha tudtam, még a felén sem vagyunk túl. Az egyik híd előtti szakasznál van egy étterem. Tudtam volna mit választani az illatok alapján ebédre, de most nem erre a rendezvényre jöttünk . Tudom, tudom, hosszú lett a piknik a fordítóban…de kellett az erőt adó leves, kis pihi mind a kettőnknek. Megújult erővel indultunk a második körre.

Jobb volt már visszafelé futni. Az időjárás persze nem könnyítette meg az utat. Az erőm jobban fogyott, mert a szemből érkező szél erősödött. Az idő is elkezdett hűlni, de kaptunk egy szép naplementét kárpótlásul.  Aztán eljött a fejlámpás szakasz… nappal sem volt egyszerű az autósok miatt.. Sűrűn kellett ezért jobban lemenni, vagy megállni miattuk, mert egy életünk van és vártak haza minket. 100 km körül a bal lábam úgy döntött köszi, neki ennyi elég….
Innentől jött a neheze.

Az eső is megjött, mert a baj sosem jár egyedül. Ha már nincs szúnyog, akkor kellett más gyorsító (vagy lassító). Lassú tempóval és sétákkal próbáltam a maradék távot teljesíteni. A ,,bocsánat” ,,hogy vagy” ,,jól vagy” ,,mid fáj” már sűrűsödött a beszélgetések során. Kedvenc mondatom Boritól, amin mind a ketten röhögtünk : ,,Úgy fuss, ahogy jól esik”. Eszembe jutott a két nagypapám is… itt rinyálok X évesen…ők 80 felett vannak és küzdenek….anyai nagypapám előző héten is a Parkinson kór+ demens kombójával kicsoszogott a kertbe és ha hetek kérdése is de ássa a kertet (Vajon kitől örököltem én a makacsságot? Nem is tudom…) ….én meg itt hisztizek magamban, hogy nem megy…..

Erőt vettem magamon. Az utolsó 10 kmen lesz ami lesz alapon gyorsabb tempót vettem fel, de kitartani már nem tudtam sokáig….rájöttem, hogy a biztonsági játék miatti tempóm adhatott a vádlimnak. Szúrás szerűre tudtam csökkenteni a fájdalmat. Pokoli 2 km volt a vége….és hosszúnak tűnt.

A földes gát rész már öröm futás volt….
Sikerült 🙂
Boldog voltam nagyon, hogy épségben újra beértünk a célba. Immáron egyikünk lábába 130 km futás, a másikunkéba 130 km tekerés. Hogy melyik volt fájdalmasabb… nem cseréltem volna Borival sem.

A Tiszán ismét megtapasztaltam milyen egy igaz barát. Jóban és rosszban melletted áll. Bármilyen őrültségről legyen is szó csak a kérdése ,,Mikor indulunk?”. Bori ilyen számomra. Ő mindig hitt bennem és bízott, támogatott. Meghatott mikor a háti táskájából előkerült egy kupa. Ez az őrült nőszemély 130 km-en át cipelte a kupát, amit nekem csináltatott. Köszönöm Bori, hogy vagy nekem és remélem tudod, hogy fordítva is bármikor számíthatsz Te is énrám.

Köszönöm a lehetőséget, hogy futhattam a Privát Ultra Tisza-tó körön. Egy élmény volt 🙂

Köszönöm Mindazoknak, akik szurkoltak nekem/nekünk. Nagyon hálás vagyok érte.

Hogy jövök/jövünk-e a nyári Tisza-tó 130 km versenyre a melegbe és a szúnyogokhoz….még alszunk rá egyet-kettőt, hogy megszépüljön az emlék 🙂

Menü