A 130 KM 4-10 FŐS ÉS A 65 KM 2-5 FŐS CSAPATOK FRISSÍTÉSÉRŐL

Kérjük, a frissítőpontok rajzát – a lap alján – alaposan tanulmányozzátok át, hogy a verseny alatt ne legyen félreértés belőle, hogy melyik asztalról frissíthetnek a 130 km 4-10 fős csapatok, valamint a 65 km 2-5 fős csapatok tagjai, és melyik asztal van fenntartva az egyéni versenyzőknek, valamint a 130 km 2-3 fős ultracsapatoknak!
Erre azért van szükség, mert az ultrafutók számára – a sikeres versenyteljesítéshez – elengedhetetlen, hogy meglegyen számukra az a bizonyos extra frissítés. Az ultra táv kihívása, nagyban függ attól, hogy a verseny során végig megkapják-e a megfelelő frissítést.

Ezért kérjük, hogy tartsátok tiszteletben az extra frissítő asztalra vonatkozó szabályokat!

A versenyen több mint 30 frissítőponttal várunk benneteket, hogy pótolhassátok az elvesztett folyadékot és kalóriákat. A frissítést 2026-ban, nem csak a szakaszt futó versenyző, hanem a rajtszámmal rendelkező csapattagok is igénybe vehetik. Az útvonalon lévő frissítőpontokon, a sátor elején lévő, csapatok számára fenntartott „csapat” asztalokról, kívülről frissíthettek. Az egyéni indulók számára fenntartott ún. „extra” asztalról, mely a sátor belsejében kerül felállításra, nem tudtok frissíteni, mivel ide kizárólag “zöld rajtszámos” ultrafutók léphetnek be, rajtszámellenőrzést követően.

 A frissítőpontokon 130 km 4-10 fős és a 65 km 2-5 fős csapatként a következőt biztosítjuk számotokra:

  • víz
  • BioTechUSA Isotoniás sportital
  • banán
  • szőlőcukor
  • mazsola
  • sós ropi

 

Menü