PUB: Mészáros Tamás bemutatkozója

Sziasztok!

Mészáros Tamás vagyok, 36 éves, futó.

A futás mindig is szerves része volt az életemnek, nem is tudnék meglenni nélküle. Versenyszerűen 2015-ben kezdtem el foglalkozni vele, először csak rövidebb távokat futottam, de hamar elragadott a versenyek, majd az ultrák világa.

Minden évben törekszem arra, hogy minél több versenyre és rendezvényre eljussak, és újakat fedezzek fel. Több ultra van már a hátam mögött, többek közt egyénileg teljesített Balaton-körök, UB, UTT-126, Korinthosz-160 és 80, és a Deseda 252km-es távjának szintidőn belüli teljesítése, de futottam már 6-napos ultrán 646km-t is. Ultrafutóként eddigi legnagyobb sikerem és amire a legbüszkébb vagyok, a Spartathlon sikeres teljesítése 2022 októberében.

A futás által 2020-ban az a megtiszteltetés ért, hogy lakóhelyem, Mogyoród Nagyközség, az „Év Sportolója” díjat nekem szavazta meg, amivel Olimpikonok és Világbajnok sportolók nyomdokába léphettem. Ez fantasztikus érzés és hatalmas megtiszteltetés számomra, ami azóta is motivál.

A Maratonman Versenysorozat iramfutója vagyok már több szezon óta, amit 2024-ben is van szerencsém folytatni. Felemelő érzés bíztatni a társaimat tapssal, hajrázással, bíztató szavakkal, és látni, hogy ebből erőt merítenek a teljesítéshez – mindig számíthattok Tőlem egy-két jó szóra, vagy hajszolásra a kitűzött cél eléréséhez!

Nos, több Balaton-körön vagyok már túl, mindkét irányban, az év minden évszakában, simán lenn a part mellett haladva, illetve a bővített északi parttal is, tömegrendezvényen és egyénileg is. Ez most megint egy kicsit más lesz, talán az eddigi legnehezebb. Sokan mondták, hogy nem túl szerencsés a 48 órás VB után két héttel, de sajnos máshova nem tudtam hova beilleszteni, így továbbra igyekszem hinni a fejben és a szívben.

Ha sétálni látnál (egy nagy klasszikustól idézve) b*sszatok hátba! Mostani célom csak a szintidőm belüli beérkezés, hogy meg legyen mind a négy privát teljesítés.

Menü