Sziasztok!
Óváry Gabriella vagyok. Remélhetőleg sokak számára ismerős vagyok, ők nyugodtan skippelhetik a bemutatkozó részt és ugorhatnak rögtön arra, hogy miért is vagyok itt.
Szóval egy dagi lány voltam, aki 8 évvel ezelőtt elkezdett futni… na jó, az ősidőkig nem megyek már vissza.
Egy középszerű, átlag futó vagyok, akit ismerhettek futórendezvényekről, nem csak hobbi, amatőr futóként, hanem a másik oldalon is találkozhattatok velem, terepfutó eseményeken crewként , valamint a Salomon Pro Team tagjaként szakértői tanácsokkal segítünk futócipő, felszerelés és kiegészítő választásban.
Talán a motivációs tevékenységemnek vagy inspiratív személyemnek köszönhetően (mindez öntömjénezés nélkül) – és akkor rögtön további influálás következik – három éve a GU Energy csapatát is erősítem, élvezem a támogatásukat, olyan nevek mellett, mint Lubics Szilvi, Fazakas Bíborka, Lőrincz Olivér. Néha magam se hiszem el mit keresek én itt … Valamint még nem lett publikus, de egy hete a Petzl (Granit Desing Kft.) támogatását is élvezem. És elképesztően hálás vagyok.. (reklám vége)
De ha bármit is elértem futóként, végigvitt a lábam és a szívem az összes versenyen, akkor is a Gönczi Lacival , Nedjalkov Balázzsal (Nedybali) és Szabó Viviennel megálmodott futóközösségre a Salomon Runity re vagyok a legbüszkébb, ahogy hétről hétre szervezzük Vivivel – és a háttérben a Főnikkel – ahogy ötletelünk, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk a csapatnak, hogy változatos, élményekkel teli legyen. Hihetetlen sokszor, hogy mekkora közösség lettünk, van hogy egy csoportfotóra se férünk fel, hatalmas motiváció nekem ez a csapat a mindennapokban, inspirálnak és a legjobb benne az összetartozás érzése, hogy barátságok, kapcsolatok szövődtek, és már nemcsak a sport köt össze minket.
(UB after party)
Az élet úgy dobta, hogy úgymond hybrid futó lettem. Ha bárki is akarna nagyon hosszan olvasni rólam , az Ultrabalaton utáni „kisregényem“: kvázi egy kis futótörténelem, nyomokban tartalmaz edzési, felkészülési adatokat valamint az én mentális technikáimat, ami a versenyeket előzi meg és amit közben mantrázok, az aduászok, sok mélység, pszichológia, hogy értsetek engem és én is magamat, múlt, jelen, de jövő nélkül.
Egyébként azt mondják jó írás lett, az Index még címlapra is hozta és sokan írtak, hogy velem sírtak, velem nevettek meg hogy inspiráló, motivációs írás, ezt vagy azt a mondatot elteszik a zsebükbe, vagy agyukba. Linkelem, amíg én a Tisza-tónál aszalódok addig :
https://rungariangirl.blog.hu/2024/05/14/orokke_nem_eshet_erosebb_vagyok_a_gyengesegeimnel_erosebb_vagyok_a_fajdalmaimnal
Az UB után a fellegekben jártam szó szerint, de nem csak napokig, hanem hetekig, és azt kívántam, hogy bárcsak palackozhatnám ezt az érzést. Képzeljétek el azt az állapotot, amikor senki és semmi nemt tud felb@szni. Hát ilyen. Aki ismer azért tudja, hogy eléggé könnyen lobbanok, szóval ez nekem maga volt a mennyország, és hát a környezetemnek is.
Hogy miért az PUTT ?
Igazából az UB Trailen szerettem volna futni, mondván visszacsorogjak végre terepre, motiváció vagy ilyesmi, de a verseny időpontjában képzésen leszek, a privát UB trailre épp abban az időpontban csaptak le, amikor én még csak érdeklődés szintjén ráírtam Nikire – a Maratonman egyik versenyszervezője, amikor nem tudjátok kié a kedves női hang a vonal túlsó végén, hát az övé – szóval valahogy addig csűrtük csavartuk a dolgot, míg ott találtam magam a rajtlistán, csak éppen az Ultra-Tisza tón. Az égiek se akarják ezt a visszatérést, pedig nagy terveim vannak…
Amennyire maximálisan felkészültem az Ultrabalatonra, most ellenkezőleg , ide annyira nem, sőt.. De egy ultra táv még a legjobb felkészültség mellett is mindig hoz meglepetéseket. Kevés olyan ultratávú versenyem volt, ahol nem jöttek volna a problémák, ahol nem találkoztam a kalapácsos emberrel, de ha nem is voltam gödör legaljában, mindig megéltem a mélységeket és a magasságokat, lent és fent, a végletek, és éppen ezért a kettőségért szeretem ezeket a távokat. Szeretem a fájdalmat, de ez nem mazochizmus, nem kell kitenni a 18-as karika táblát, egyszerűen szeretem átélni fájdalmat, meglátni magamat, hogy viselem, hogy küzdöm le, hogy állok fel. Szeretem ezt a párharcot, a csatát amit önmagammal vívok. Mert végső soron minden út magadhoz vezet…
Na meg csatát vívunk a külső tényezőkkel, a természettel. Úgy hallottam, hogy a Tisza tónál a tápláléklánc csúcsán nem az ember áll…
Mivel erre, az időjárásra, az égiekre nem tudok befolyással lenni ezen nem is aggódom.
Az állóképességem visszaesett a hetekig tartó kánikulában, a kialvatlanság miatt az éjszakák nappalok egybefolytak, zombi üzemmódban léteztem, mind fizikálisan mind mentálisan megrogytam. Innen is fel kell állni.
Nagy téteket ne tegyetek rám, ha fogadtok a célidőben, remélhetőleg azért a szintidőn belül taknyon nyálon bevergődök.
De nekem sose volt másom, nincs tehetségem csak hitem. Hinni, hogy képes vagyok rá, hogy az elmém uralja a testem. Tudom, hogy az emberi test csodákra képes, a legmélyebb szakadékból is kijöhetünk ha nem adjuk fel.
Nos akkor Tiszára fel ! (nehogy áthallásos legyen ) Legyen akkor Tiszára le vagyis körbe és körbe!