Privát Ultra Tisza-tó – a reváns
Már az UB előtt is megkaptam a sok jótanácsot, hogy „jó unatkozást”, „ügyelj a monoton mozgás váltogatására”, „az utolsó harmadban csak a pulzusra figyelj” stb. Ezeket természetesen mind elvittem magammal útravalónak oda is, ide is 😊
A Tisza-tó más. Oda is kötnek gyerekkori nyaralós emlékek, de leginkább az maradt meg, amikor labdázás közben vízbe esett nagybátyám szemüvege, amit hosszú-hosszú ideig keresgéltünk az összes unokatesómmal, végül persze soha nem került elő. Tavaly nyáron én is vízbe ejtettem egy kedves és nehezen pótolható tárgyat labdázás közben, vele együtt a szívem egy darabja is odaveszett… Tudtam, hogy meg kell küzdenem vele, tudtam, hogy meg kell próbálnom legyőzni.
A Tisza-tó más. Nincsenek falvak az útvonal mentén, hosszú km-eken keresztül haladsz a napsütötte gát aszfaltján, néha szinte szögegyenesen. Leszegett fejjel, alázattal megadod magad a sorsodnak, amit választottál. A végtelen monotóniában kapaszkodsz minden apró ingerbe, ami változatosságot hozhat. Befelé figyelsz, kifelé szemlélődsz. A nádas susogása, a madarak rikácsolása-csipogása, a lekaszált rézsűn gondosan összetekert bálák rendszere. A horgászok színes sátrai, a vízitúrázók csónakjai.
Végre beérsz egy strandra, napozóágyak, fröccsteraszok, kihalt kikötők vagy épp egy nagyobb bringás társaság vidám csevegése. Mondatfoszlányok, hangszóróból recsegő zenék, köszönések. Még nincs szezon, csendesebb minden, habár a nap szinte ugyanúgy éget, ahogy a hétvégén, az igazi versenyen futókat sem fogja kímélni. Nem irigylem őket.
Biciklitúrázó fiúk suhannak el mellettem, „Jó napot, nagyon ügyesnek tetszik lenni!” – hallom az elismerő szavakat. Pár kilométer múlva egy pihenőben hűsölnek az italuk mellett, hangos kiáltozással üdvözölnek. Később még egyszer megelőznek, ismét kedvesen dicsérnek, majd a poroszlói strandon végleg elhagyom őket, mosolyogva integetek: „hűha, tényleg nagyon ügyesnek tetszik lenni” 😊 Még jó, hogy nem néniztek le, pedig hozzájuk képest valóban az vagyok.
A futás csúcspontja minden kétséget kizáróan a KÚT. Az a kút, ami Kisköre határában van, közvetlenül a bicikliút mellett. Odaúton meglepetésszerűen találtam rá (Ádám, a bringás Hősöm tudta, hogy ott lesz, de korábban álltunk meg frissíteni, így a kúthoz egyedül értem), épp csak megmostam a kezem, arcom, ittam pár kortyot. A második körön messiásként tekintettem erre a pontra. Előtte nem sokkal, 88 km-nél volt egy megzuhanásom, leroskadtam a fűbe, kitikkadtan, elcsigázottan pihentem, és szinte elvesztettem a hitem, hogy sikerülhet. De aztán felálltam, kiadtam a parancsot a lábaimnak és vártam, hogy a KÚT csillapítsa a szenvedést. Ahogy azt kell, alá is feküdtem, jó nagy pancsolást tartottam néhány bringás szörnyülködő tekintetével kísérve. De akkor már semmi nem érdekelt. Tudtam, hogy folytatnom kell az utat, még bő 30km volt hátra, én pedig a szőnyeg alá sepertem a kétségeket. Számoltam vissza az állomásokat: Hallépcső és a duzzasztógát, Abádszalók, Derzsi gátőrház, Tiszaszőlős (tisztes távolságból persze, csak egy útjelző tábla árulkodik, hogy van valahol egy falu a közelben), a tiszafüredi függőcsatorna, célegyenes!!!!
Az utolsó 19 km felért egy kishalállal. Viccesen belegondolva talán azért, mert az elmúlt hétvégék futásai „csak” 115 és 111 km-esek voltak, ennyire volt kalibrálva a testem 😊
Végre jött a földutas rész, itt a balkanyar a Morotva-félszigetre, leroskadás a langyos aszfaltra a 130km-es jelzés mellett. Sajgó combok, napégette vállak, sótól ragacsos bőr, 27 ezer szúnyog hirtelen támadása, de a mosoly letörölhetetlen volt: vége, megcsináltam, pontosan 13 óra és 49 perc kellett a 130 km-hez.
Ellőttük a célfotót, persze ez sose sikerül tökéletesre, most épp páros fotó nem készült, pedig Ádám is beletette ezt a távot a lábába, nehéz hátizsákkal (a szerszámok miatt főleg), fixin pedálozva, frissítéseket előkészítve, elpakolva, vizespalackokat újratöltögetve, napsütéssel és a gát autósforgalmával dacolva. Kettőnk érdeme, kettőnk élménye.
Ezzel lezárult egy projekt, mindhárom privát kör a zsebemben. A Tisza-tótól tartottam leginkább. Mert a Tisza-tó más. De most már örökre barátok leszünk. Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam az indulásra itt is.