Privát Ultrabalaton, segítő nélkül… Ez egy önismereti utazás volt a számomra.
Ám talán a köszönet nyilvánítással kezdeném.
Köszönöm a családomnak, akik a hosszú sérülésem idején is biztattak és segítettek egészen az indulásig!
Edzőmnek, Maráz Zsuzsinak, aki mindvégig hitt a felépülésemben, és segítette is azt, valamint, hogy összefuthattam vele a déli parton!
Az I:AM-nek, hiszen az Ő frissítésük adott erőt óráról-órára.!
A körön pedig négy embernek, akiktől vizet tudtam vételezni… egy futó, két biztonsági őr és egy kedves hölgy!
….és a kör…
Egyszerűnek nem mondható hetet követően álltam rajthoz, ahol még a nem indulás is átfutott a fejemen… sajnos… a vihar miatt szinte semmit nem tudtam aludni előző éjszaka. Gondoltam menni kell, majd ha úgy érzem, akkor Badacsonynál letérek és hazafutok kisfalumba Nemesgulácsra és majd sajnálkozom magamban…
Addig így is éreztem, mert nem nagyon akarták vinni a lábaim. Benne maradt az előző verseny ritmusa és óránként megállított volna, de úgy rendesen. Így jutottam el Badacsonytomajba, ahol egy útépítés maradványai között segítségemre volt egy toytoy. Nyitva volt és meglepő módon patyolat tisztán hagyták. Innen tovább haladva elszállt a feladás gondolata, mert a kis pihenő átbillentett a múlt csapdáján és igazán ismerős szakasz következett, csak azzal foglalkoztam, hogy mennyire szeretek itt futni.
Szigligetnél egy húsleves elfogyasztása után nekiindultam az északi part lezárásának. Jól éreztem magam és szépen csepegtek a kilométerek, amikor rám köszönt az első “csapás”… 
Szétesett a bag-ban az ivótasak kivezető csöve és az izó a hátamra és lábszáramra ereszkedett…
Ezt csak levétel után láttam és megnyugodtam, hogy nem kilyukadt, szóval ezt meg lehet oldani. Egy futó, Mazsola, megállt mellettem és kérdezte segíthet-e valamiben? Gondoltam ha van vize akkor az égiek küldték… és így is volt. Kimostam a pólóm a bag belsejét, a lábam, új izót kevertem és haladtam is újra. Ezután egy olyan időutazás következett a számomra, amiről csak foszlány képeim vannak, mert a belső utazás sokkal erősebb volt, kevés küzdelemmel. Valahol Berény után szállt fel a “köd” , amikorra már tisztán megvoltak a mantráim és a jól ismert dal: “Nem adom fel amíg egy darabban látsz….”
Mivel sportmentál trénerként tevékenykedem gyerekekkel, ezt segítségül használtam magamnál is és E/2 ben mondtam még magamnak, hogy mi is lesz a kimenetele ennek a futásnak. A dal sokszor felcsendült bennem és bizony hangosan énekeltem is..
Tudtam, lassan elfogynak a kilométerek hiszen a kerékpáros jelzőtáblákon is mindig kisebb számokkal jelezték…most éppen Fonyódot.
Közben természetesen kerestem a boltokat, ahol vizet vettem és tonikot(4×). A tonik mindig nagy löketet adott, igaz csak 2-3 óránként mertem inni.
Szépen ütemesen kerültek mögém a települések, amikor is Bogláron találtam magam…elfogyott a camping…ki fut velem szemben?…Zsuzsi az edzőm. Ölelés, mosoly és haladtunk is. Én a magányomból nem tudtam teljesen kijönni a pár kilométer alatt amíg mellettem futott, de jólesett hallani a hangját. Készített pár fotót meg felvételt az utókor számára, amiből felkerült egy közös az UB oldalára is.
Majd elváltunk…. Ő vissza én tova “futottam”.
….és szép lassan a magányomra rátelepedett a sötétség…
Tudtam, reggelig utolsó bolt, ahol tonikot és meggyes pitét vehetek.
Ezek be, fejlámpa fel és irány Siófok.
Félóra izó-víz, félóra víz-sótabletta…és újra és újra. Széplaknál jött azonban a segítség, de a második “csapás” lett belőle.
Megittam egy grill büfében egy tonikot, megmosakodtam és futottam tovább, de olyan savam lett, hogy sétára kényszerültem.
A megmentőm a bag-ban volt egy savlekötő formájában, de így is egyszer fél majd negyed órát gyalogolni kellett mire jól lettem. Azután végre tényleg Siófokon voltam, amit nem lehet könnyen elhagyni… hosszabb sokkal, mint a mozdonyfütty.
…de ezt is átfuttatta velem az LGT dal…
Innentől akadtak a távolságból adódó nehézségek, főleg vízhólyag formájában. 40 kili után úgy döntöttem a fájdalmas lépések hatására, hogy megállok és megműtöm. Kiszúr, leragaszt, 500méter pokol és mintha ott sem lenne….persze ott van…
Miután rám világosodott, már tudtam, hogy ez a kör be fog zárulni biztosan. Nagyon erősnek és tudatosnak éreztem magam. Bár ezután majdnem elfogyott a vizem és még a boltok zárva voltak, de egy hölgy kisegített vízzel. Majd az izó kiürült a bagból de nem volt kedvem újat keverni, gondoltam megállok ha tényleg időszerű, de a gondviselés másként adta…
Találtam egy boltot ami nyitva volt!
Vettem két zöldséges péksüteményt, amiből egyet ott sétálva a másikat Füreden ettem meg.
Nem volt nagy élet Füreden és én is szerényen, csendben, a szpíker hangja nélkül értem célba, de felemelő boldogságot éreztem magamban a magam teljesítményért.
Ez egy más műfaj volt a segítő nélküli teljesítéseim sorában, hiszen a rendezvényeken, a frissítőpontok mégis segítséget nyújtanak… de itt, csak magamra számíthattam, nekem kellett mindig figyelni, nehogy elszalasszak bármilyen vízvételi lehetőséget, boltot.
Magányos nem voltam az út során egyszer sem,
mert egy belső utazás is kísérte a futót…
Nem törődtem sem a magam, sem más futó idejével, csak magammal az érzéseimmel, gondolataimmal.
Ezek vittek előre és lettem 5. sikeres segítő nélküli teljesítője a PUB-nak.
***
Köszönöm szépen, hogy elolvastad!