Út a végtelen ködtengerben
Szeretem az álmokat, melyek előbb-utóbb valóra válnak. Egy tavaly született álmom, hogy ott a végtelen ködös gáton futok 130 km-t most valóra vált. Egy csodás nap története, kérlek fogadjátok szeretettel.
Ez az évem sokkal kevesebb futást hozott mint korábban terveztem. A november 15 nagyon fix nap volt versenynaptáramban. Privát Ultra Tisza-Tó, egy kihívás, egy verseny, ezúttal csak magammal. Ahogy közeledett a nagy nap, úgy programoztam arra, hogy megcsinálom, itt nem lesz kiszállás. Itt nincs megállás, mert jön utánam a Toyota (Szintidő) és könyörtelenül utolér, ha nem futok el előle. Pénteken megérkeztem Tiszafüredre, mely a novemberi szürkeségben is ugyanolyan kedves volt nekem, mint a nyári forróságban. Egy szuper kis apartman várt, igen közel a Morotva kerékpáros pihenőtől, a rajt helyszínétől. Korai vacsora törzshelyemen a Molnár Étteremben, ahol már ismernek és tudták mire készülök másnap. A finom és bőséges vacsorát követően még egy kis sétával vezettem le, nem bírtam ki hogy ne lássam milyen a gát sötétben, így lesétáltam és konstatáltam, hogy igen csak sötét.
A séta után visszatérve az apartmanban még egy gyors ellenőrzés minden megvan-e a másnapi hosszú útra, majd korai alvás. Hamar sikerült is elaludni, de a hajnalhoz közeledve egyre többször ébredtem. Már éreztem ahogy futok a gáton a végtelen ködben.
6 óra 30-ra már a Morotván találtam magam teljes felszerelésben. A csomagom 5 kilós, mivel folyadékot depózni nem lehet, a közkút pedig már zárva Kiskörén. 6.50-kor indul a nyomkövető, csekkolás után beállok a rajtba. Üres, némaság, csend és béke. Ma nem lesz forróság, a fejemben a mantra, megcsinálod Zsolti.
7 órakor elindultam az első körre, 3 km után kis őzek szaladnak a végtelen bringaúton. Abádszalók felé dúdolgatok számomra kedves dalokat. Első körben nincs zene, csak a gondolataim. Boldogság itt lenni, haladni a ködpaplanban, mintha az idő megállna. Néhány autó elmegy mellettem, vannak akik lehúzódnak, vannak akik letaszítanak, de csak mosolygok. Abádszalókot magam mögött hagyva 31 km után érek Kiskörére. Ez a kedvenc részem, a híd és az erőmű. Itt jelentkezem be Norbinak, aki ma végigkísér a szervezők közül. Biztos pont, pár perccel a küldött hangüzenet után ír, bíztat. Dinnyéshát és Sarud után haladok Poroszló felé. Itt a legszebb a tó, kócsagok és horgászok a tejfehér vízen, nézem és a boldogság továbbra is kitart. Kicsit lassabban haladok, kezdek éhes lenni, de már csak 5 km az első körből. 7 óra 5 perces idővel fordulok, jelentek, gyors cipőcsere, sós süti együtt a csokis croissonnal, őszilé és kóla, de 10 perc után indulás a második körre.
Jó tempóban haladok vissza Poroszló felé, cél hogy 80 km-ig ne kelljen fejlámpa. 81 km-nél rám hull az éjszaka, pedig csak fél 5 van, fejlámpa fel, a neheze most jön, de haladok visszafelé, ha lassan is de fogynak a kilométerek.
Sötétség. Köd.
Már nem látni semmit, az út monotonitása sem tűnik fel. Ez most más. Egy fekete cső, mintha füst lenne benne, amin lassan zuhanok át. Az érzés leírhatatlan.
Boldogság, belső béke, szeretet.
Érzem, ma megszeretett ez a csodás tó. Enged, segít, előrevisz, szinte magához ölel. Ott vagyok egyedül a gáton, de mégsem. Sok-sok szempár figyel a fűből, kicsi őzek, rókák és kis egerek szaladgálnak a lábam alatt.
Kisköre csodás volt a sűrű ködben, a kivilágított híd, itt jelentkezem be utoljára a cél előtt.
A sötét szinte vonz. Megszoktam. Szeretem.
Abádszalók felé szembe futok magammal. Egy autó mögöttem, lámpája a sűrű ködben visszatükröz engem, így elfutok magam mellett. Közben jobbnál jobb zenéket hallgatok, megtöri a csendet a végtelen úton. Az utolsó 15 km lelassul, fáradok, kettős érzelem van bennem.
Most már legyen vége, és de kár, hogy vége lesz.
Az utolsó 3 km-en egy lelkes fotós srác vár, utóbb kiderül önkéntes, engem várt, fotózott, majd előttem bringázott a célig. Nem jött mellettem, nem szólt, hagyta megélni a beérkezés pillanatait. Köszönöm Járdán Jani a befutásról készített videot.
Leérek a Morotvába, előttem az út vége, a 130-as aszfaltrajz. Megkönnyezem, mert egy álom véget ért. Leállítom a nyomkövetőket, az órámat. Lassan sétálok az autóhoz. Utoljára bejelentkezek Norbinál, boldog vagyok. 15 óra 31 perccel teljesen egyedül megtettem a 130 kilométeres utat.
Higgy magadban és bármire képes vagy. A csoda bennünk van. Köszönöm, hogy szurkoltál, velem voltál, bíztattál.
Köszönöm a szervezőknek a lehetőséget, hogy a PUTT részese lehettem.