A Privát Ultra Tisza-tó,
egy remek egyéni kihívás az NN Ultrabalaton ‘tollából’, amely számomra a sorozat harmadik állomása volt. Vesztenivaló nélkül, felkészülten és optimistán terveztem el a próbázás részleteit a sikeres teljesítést előtérbe helyezve, de a pályacsúcs megdöntését is jócskán lehetségesnek tartottam.😄
A Bősi Futóklubból a csapattársaim, Nagy Buchinger Anita és Király Mátyás kísért el a Tisza-tavi kalandra és a hozzá tartozó feladatra.🙂
A reggel hűvös fogadtatásban részesített bennünket a kerékpáros pihenőnél. Számomra ez éppen jól jött, mert a futásra ennél ideálisabbat nem is kérhettem volna🙂. Miközben igyekeztem időben rajthoz állni a csend és az üresség egyik zugában, nem várt dolog történt mellettem, Anita bringája ledobta a láncot.😬
A shownak viszont mennie kellett😄, így hát a nyomkövető beindítása és a kötelező rajtfotó elkészítése után egy kulaccsal a kezemben elindultam az ismerős körre. Tudtam, hogy számíthatok a kísérőimre, ezért biztosra vettem, hogy megoldják ezt az apró fennakadást😉. Nemsokára már a nyomomban jártak és besoroltak mellém. A gáton futva kissé az otthoni, Duna menti töltésre emlékeztető helyeken találtam magam.😃
Az időt elbeszélgetve így hármasban haladtunk egyre távolabb és egyben egyre közelebb Tiszafüredhez.🤔 A Tisza-tavat belepő köd eleinte egyre sűrűsödött, majd szétoszlott körülöttünk. A frissítési rutin hamar kialakult köztünk és minden gördülékenyen ment. Ittam, ettem és szedtem a lábaim.😁
Az emlékeimben még megvoltak az útvonal egyes elemei, mint például a Kiskörénél található vízerőmű és a száz kilométeres matrica🙃 az úton, amely ekkor még nem vonatkozott rám, sokkal inkább a 30 kilométer. Kicsivel ezután a strand elkerülése következett és aztán ismét rátértünk a gátra. Itt csupán egy kis emelkedő állta az utunkat ugyan, de a három rövid felsétálásom közül itt történt meg az első. Tartalékoltam későbbre, ennyi belefért.😉
Itt jött a táv leghosszabb része, ‘egyenesen’ a gáton egészen Poroszlóig. Ebben a közel 25 kilométeres szakaszban végig gyenge szembeszél volt a meghatározó szélirány.😬 Az autóforgalom is ezen a részen tetőzött. Ez utóbbi ugyan nem zavart, de meglepett, hogy ilyen számban járnak az autók errefelé.😮
A híd elérése a ‘megváltást’ hivatott jelenteni, de mégsem így lett. Az odaérés nem éppen ezt hozta el nekem, hanem helyette a napos 10 fok egyre jobban melegedett és ez kezdett megviselni.🥵 Talán csak az egyhangúság gyengített meg időlegesen fejben és ettől tűnt nehezebbnek.
Még Tiszafüred előtt előrementek a bringásaim az autóhoz, hogy felkészüljenek a második körre.🙂 Amellett, hogy rám gondolva összekészültek, jutott idő önmagukra is. A fordító előtt pár száz méterrel még megálltam náluk és rövidnadrágra váltottam, majd be- és kifutottam a rajtból.😃 Az első kör terv szerint 5 és fél óra alatt megment.😁
A féltáv, a fordító látványa hirtelen újratöltött és minden korábbi fáradtság elmúlt. Ismét jókedvvel indultam el a 65 kilométeres körre, csak ezúttal fordított irányban.😁 A kerékpárúton futva egy csoport gyalogossal találkoztam, akik előzékenyen utat engedtek nekem. Miközben elfutottam köztük szívesen elmondtam volna, hogy épp Tiszafüredre tartok, de megtartottam magamnak ezt a nevetségesnek vélhető kijelentést.😅
Még néhány kilométert megtettem, amire utolért engem Anita és Matyi. A hidakon való átfutás közben (is) csináltak képet rólam.😄
Ismételten Poroszlón találtuk magunkat és jött a táv leghosszabb része, de most már szél nélkül.🙂 Vagyis szél nélkül kellett volna lennie, de azért egy oldalszél a Tisza-tó felől mégiscsak akadt.😕 A nyitott napsütötte gáton továbbra is meleg volt, de már annyira feltöltődtem energiával és akarattal, hogy ez a legkevésbé sem akadályozott és tovább folytattam az elejét elfutós ötletemet.😉 80 kilométeren túlmenni 5 perceshez közeli kilométerekkel, még ha ez nem is kifizetődő.😅 Kissé lassuló tendenciát mutatva ugyan, de 90-95 kilométerig még egész hasonló iramot tudtam tartani.😃 A lelki jólétért és az ellátásomért továbbra is a két társam felelt.😊 Az evés már kevésbé ment, mint korábban, nehezebben gyűrtem le a kekszeket és kevesebbet is kértem a frissítési tervben szereplő mennyiségnél, azonban ennek hiánya nem okozott semmi gondot.🙂
Valamiért nagyon vágytam a 100 kilométer megpillantására. Talán azért, mert azon túl már megengedett volt a lassítás, talán csak a nosztalgia végett.😆 Kiskörére érve, a strandot ismét elkerülve óvatosan és figyelmesen futottam le, nehogy meghúzzam, megerőltessem magam a gátról való lefutásnál.😬 Anitáék előszeretettel engedték el magukat az ehhez hasonló rövid lejtőknél. Lent az első kanyart félig benéztük, így néhány tíz méter pluszt tettünk rá a távra.😅 Nagyjából ugyanitt jött el a második rövid felsétálásom ideje is. Aztán gyorsan visszaváltottam a futásra, mert nem pihenni mentem.😆 A vízerőműnél következett a harmadik, ezúttal csokievős felsétálás.😋 Felérve már nem az ‘ötöst tettem be’, hanem innentől a táv hátralévő részére az 5:30-on belüli tempó lett meghatározva. (Én általam és magamnak😆) És végre ténylegesen átfutottam a korábban már megcsodált, bár kicsit megkopott 100-as matrica felett.😊
Houston baj van?🤔
102-103 kilométer tájékán megszólalt az egyik nyomkövető és ezt nem csak képzeltem.😅 Természetesen ez végett nem álltam meg. Futás közben megnéztem, hogy nem-e kapcsolt ki, de úgy tűnt villog. A biztonság kedvéért Anita gyorsan utánakérdezett, hogy rendben működik-e a követés és azt a választ kaptuk vissza, hogy igen.😃 A későbbiekben itt-ott még ‘beszélt nekem’ a nyomkövető, de segíteni nem tudtam neki.😆 A szeles részeket már végleg magunk mögött hagytuk, a napsütés már alábbhagyott, pont jó volt futni. A frissítésem a víz mellett főként a csoki és kóla körül forgott.😋 Már nem volt sok hátra, a futást bírtam jól, az idő viszont lelassult, a témák fogytak és mind fáradtabbak voltunk, mint 5-6 órával korábban.
Egy félmaraton már nem foghat ki rajtam, főleg, ha nincs is jelen semmilyen probléma, csak pusztán az unalom.🥱 Fokozatosan észrevehetővé vált a közelgő este és vele a csökkenő hőmérséklet. Elsőként a segítőim érezték, de aztán 115 kilométernél már elkértem a hosszú felsőt. Valamikor ezután Matyi előrement, hogy még világosban visszaérjen az autóhoz és bemelegítse nekünk azt és felkészüljön a fogadásunkra.🙂
Ketten maradtunk és 120 kilométertől már jött a visszaszámlálás. Minden kilométerrel lényegesen megcsappant az előttünk álló távolság.😉 Rendíthetetlenül mentem és a lassításra nem volt okom. Hamarosan a világítás és a fejlámpa is kellett. Megittam a kóla utolját és már a hazaút tervezése is egyre jobban előtérbe került.😁 Az órám bírta, egyszer töltöttem a nyomkövetős incidens utáni időszakban, azt is láttam hova lépek, így ez már csak a végjáték volt.😀 Kezdett valóra válni az első kör végén megjósolt 18:30-as célbaérkezés. Az órámon is itt-ott lecsekkoltam, hogy mit mutat a végére és többé-kevésbé hoztam is azt.🙂 Az utolsó 3 kilométerben még találkoztunk néhány gyalogossal, macskával és egy nyúllal is. Ez már gyorsan ‘lepörgött’, legalábbis érzésre, a tempó változatlan maradt.😆 Az utolsó kilométerre azért tudtam némi pluszt is beletenni és így hamar átsuhantam a pár száz méteres terepszakaszon, ami után már csak egy balos és láttam is a végét.
Visszaértem, megint.😎
Már nem gondoltam azt, hogy az üresség vesz körül, hiszen oly sok mindent éltem / éltünk át fél nap alatt. Célba értem, pályacsúcsot döntöttem és minden rendben ment.😁
Köszönöm Anita és Matyi a segítséget, hiszen sokat tettetek hozzá ehhez a teljesítményhez és még az idő is jobban telt így közösen.😃
Köszönöm az otthoni szurkolótábornak is és legfőképpen a szervezőségnek a príma időpontot.🙂
Minden támogatást, biztatást, segítséget köszönök, az autót, a frissítést vagy a nyomkövetőt illetően.