Orosi Lászlónak hívnak és futó vagyok…
Régóta végzek ilyen jellegű mozgásformát, de nem vélekedtem mindig így, igaz nem tudnám megmondani mióta gondolom ezt. Az utóbbi években többet futok, ultrából is többet. Biztos van oka, túl a nyilvánvalón, hogy jó érzés új helyeken futni, új helyszíneket megismerni, főleg, ha az ember ismeretlen tájakon, sőt országokban teheti ezt. Jó, ha letérünk, le tudunk térni a kijelölt útról, vagy éppen maradunk a jól bevált, megszokott útvonalon, csak közben már más megéléseink vannak.
Valószínű ezért is jelentkeztem a PUTT 130-ra.
2018-ban már teljesítettem az akkor még csak 111 km hosszú Ultra Tisza-tó versenyt. Különféle okok miatt az nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna és megfogadtam, hogy többet biztosan nem indulok rajta. Azon talán már tényleg nem fogok, de ez más. A Privát verseny nem ugyan azt az érzést, élményt, teljesítést adja, szerintem. Persze most már a táv is hosszabb, de nem ettől lesz vonzóbb a számomra, hanem hogy rajtam kívül csak egy kerékpáros kísérő lesz a „pályán”. Ez a körülmény segíti a megéléseket magammal, a környezetemmel, a múlttal, jelennel és persze a jövővel kapcsolatban is.
Nem vágyok pályacsúcsra és bizonyítani sem szeretnék semmit. Egyszerűen szeretném jó érzéssel lefutni a távot, úgy, hogy felülírjam a korábbi tapasztalatokat jobbra és nem mellesleg ezzel behúzzam a 2. privát ultra teljesítésemet is. Na és persze így bejárhatom azon futóknak is az útvonalat, akik 3 héttel később az UTT 130-on indulnak, ellenőrizve az egy négyzetméterre, illetve futóra eső szúnyogok mennyiségét is.:)