2021 FONTOS COVID INFÓK

❗2021 FONTOS COVID INFÓK❗
Kérjük figyelmesen olvasd végig! Összeszedtük a 2021. évi versenyre érvényben lévő szabályokat, külön a szombati versenynapét, és külön a vasárnapit, mivel nem ugyanazon szabályok vonatkoznak a két versenynapra!
VASÁRNAPI VERSENYNAP:
Mivel vasárnap 500 fő alatti esemény vagyunk, így a vasárnapi futásra nevezettek, és a bringatúrára nevezettek részére nem kell sem védettségi, sem versenyengedély, viszont az elmúlt években már megszokott, kitöltött felelősségvállalási nyilatkozat feltétele a rajtcsomag felvételének és a versenyen való részvételnek!
SZOMBATI VERSENYNAP:
Mivel az UTT-130 szombati versenynapja háromezer fős rendezvény, ezért JELENLEG az indulás védettségi igazolványhoz, vagy versenyengedélyhez kötött, melynek ellenőrzése a szervezőre hárul.
Fontos, hogy tudjátok, a szabályt nem mi hozzuk, és nem feltétlenül értünk vele egyet, de betartása a mi felelősségünk, még akkor is, ha ez a mezőnyben esetleg hátrányosan érinti a szombati versenynapon induló csapatokat, és egyéni indulókat is.
❗A rajtcsomag átvételének feltétele (mind egyéni, mind csapatok részére) a kitöltött felelősségvállalási nyilatkozat, melyben a csapatkapitány nyilatkozik, hogy a leadott csapattagok rendelkeznek a Magyar Közlönyben kötelezővé tett védettségi kártyával vagy versenyzői engedéllyel❗
A következő lehetőségeket 2021. június 10-ig ajánljuk a CSAPATKAPITÁNYOK figyelmébe, melyek segíthetnek a csapat újraszervezéséhez, esetleges lemondáshoz!
📌Tagcserére van lehetőségetek, mivel a pólóméreteket 2021. június 10-ig a CSK személyes profilján keresztül tudja módosítani
📌Létszámbővítést és létszámcsökkentést is kérhet kizárólag a csapatkapitány, 2021. június 10-ig levélben a hello@ultratiszato.hu címen ügyfélszolgálatunknál. Csökkentés esetén a befizettet díj 75 %-át utaljuk vissza!
📌Amennyiben a fenti megoldások nem jöhetnek szóba, a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lemondási határidőt kitoltuk 2021. június 10-ig, így a versenyszabályzat szerinti lemondott nevezések 75 %-át fizetjük vissza.
Javasoljuk, szerezzétek be kártyás vagy applikációs VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYT, vagy a VERSENYENGEDÉLYT!
A szállásfoglalásokkal kapcsolatban, javasoljuk, hogy csak lemondható szállást foglaljatok, és úgy készüljetek, hogy az egyéni 65 és 130 kilométeres távokat szombaton kora reggel rajtoltatjuk, míg a csapatokat szombat délelőtt indítjuk útjukra. A rajtidőpontokat a versenyszabályzatban eredetileg vállalt időpontjában 2021. június 15-én tesszük közzé.
A mai napon ezen tájékoztatást, a csapatkapitányok és befizetett egyéni indulók részére emailen is megküldjük!
Köszönjük türelmeteket és higgadtságotokat a témával kapcsolatban!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Készüljetek! Mi is ezt tesszük!
Menü