A Privát Ultra Tisza-tó előtti héten még minden ideálisnak tűnt, ahhoz, hogy kijöjjön az eddigi felkészülés eredménye. Megvolt az utolsó hosszú futás is. Fejben össze volt rakva a 14-15 órán belüli teljesítés. Az időjárás jónak ígérkezett, talán túl jónak is. A frissítés leegyeztetve Andrással, aki a tavalyi PUB-on is kísért.
Sajnos a hétvégi hosszú futás után összeszedtem valami kórságot. Ami a verseny hét elején már éreztette negatív hatását (izom és ízület fájdalom, nyelési nehézségek stb..). Elindult a „versenyfutás” a betegség vs. gyógyulás és a szombat reggeli versenyen való indulás mérlegeléseként. De mivel volt esély a teljesítésre, így nem volt opció a visszamondás.
A PUTT első köre terv szerint zajlott.
A meleg miatt folyamatosan ment fej, kar hűtés. Bőségesen fogyott a frissítő is. A Strandolók legnagyobb örömére egy felhő sem volt az égen. A lelkesedés töretlen volt, de azért az egész napos hőség éreztette a szervezetre gyakorolt hatását. Folyamatos hűsítés mellett is éreztem, hogy túlmelegszem. Sajnos a gáton, illetve mellette az ártérben kevés közkút van, így általában be kellett érni a kulacsból való locsolással, ami több, mint a semmi, de nem nagyon hűti vissza felforrósodott testet. Ráadásul, valószínű a betegségből adódó gyengébb állóképesség is jelezte, hogy a második kör keményebb lesz, mint az első. Haladtunk a már kitaposott úton.
A horgászok békésen pecáztak az árnyékban, a strandolók örömmel vették a késő estig tartó töretlen napsütést és csak egy futó-bringázó páros volt a gáton, akit zavart eme idilli időjárás. András rendületlenül tette a dolgát, osztotta mindig, amit kértem.
A második körön számolgattuk az út, idő, tempó hányadosait és úgy éreztük még egészen jól állunk nincs ok az aggodalomra. Nem volt már bennem különösen nagy elvárás, ami a szintidőt illeti. Éreztem, hogy ez a nap nem az lesz számomra, amikor olyat futok, mint az idei eddigi teljesítők… de talán a feltételek is különben voltak.
Haladtunk.
A nap kezdett lejjebb ereszkedni és már engedte, hogy a fák árnyékot vessenek a gát tetején haladókra. A gyomrom körülbelül naplemente körül jelezte, hogy neki ennyi elég lenne ebből a projektből. A hőség adta túlmelegedést és frissítők kombóját eddig tudta tolerálni.
Ilyentájt mondta András, hogy ebben a tempóban 500 m kocogás, 100 m séta (plusz a frissítések) nem biztos, hogy benne leszünk a 18 órában. Kell a 7.30-as p/km haladás. Ez alapvetően komolytalan tempó lenne… ha nem beteg az ember, rendben van a gyomra és kicsit frissebb…
Most egy minimális aggódásra adott okot, tekintve, hogy 8.30-as tempóval haladtam „csőmaxon”. Haladás közben elkezdenek cikázni a gondolatok a futó fejében oszt szoroz, még talán gyököt is vonna, ha tudna. Kicsit rákapcsoltunk és egészen jó idővel múltak a kilométerek ismét, András és a saját megnyugtatásomra is. Látszott, hogy ha így toljuk akkor nem lesz gond, de oda kell figyelni végig és nem férnek bele a pihenők már, haladni kell még ha lassan is.
Beértünk. A fanfárok elmaradtak, de a megkönnyebbülés és némi öröm (hiába idő kell, hogy a futó lelke is megérkezzen…) az volt természetesen.
Köszönöm a lelkes szurkolóknak, hogy személyesen és/vagy online nyomon követték a haladásomat és mindig volt egy kedves szavuk, vagy „csak” gondoltak rám. Ez is erőt ad, amikor valami pluszhoz kell nyúlni az extra tempóhoz, kitartáshoz, fókuszáláshoz. A sikeres teljesítésben biztos benne van valahol a „háttértámogatás” is.
Köszönöm a Maratonman csapatának a PUTT-on való indulási lehetőséget.
