Sziasztok!
Kecskeméti Boglárka vagyok. Agyalok hol is kezdjem… kicsit úgy érzem magamat, mint egy pályakezdő, aki írja az önéletrajzában a bemutatkozó részt 😊 Ha az interjún várnám a soromat, akkor csak néznék jobbra-balra, majd kérdezném magamat, hogy mit keresek én itt. Friss papírom van a tudásomról és az önéletrajzomban a ,,munkahely” előzményeim igen karcsúak…de valahol mindenki elkezdte.
Én 2019-ben kezdtem el futogatni. Leginkább Monorierdő aszfaltos utcáin és terepes részén szoktam futni, mert itt lakom. Biztos vagyok abban, hogy pár szomszéd utál, mert sokszor jön velem a négylábú futótársam is és egész hangos tőlünk az utca. Nekem a futás kikapcsolódás, „én idő”. Nincs edzőm, mert szeretem a szabadidőmet magam beosztani.
Nincs nagy futó múltam. Nincs mögöttem sok hosszú ultra táv, de elszántság és kitartás megvan bennem, ami részben kell egy hosszú futáshoz/távhoz. Tudom, ettől több kell…. Az Ultra Balaton kör egyéni teljesítése az egyik célom…de ahhoz még sokat kell tanuljak magamról és még vár rám előtte több felkészülés.
Tavalyi évben volt egy mély pontom. Úgy érzem erős vagyok, de vannak dolgok, amiket már én sem tudok jól kezelni. Nem volt kedvem futó cipőt se húzni és senkivel nem akartam beszélgetni sem. Szerencsére ez az állapot nem tartott sokáig, mert tudtam, hogy nem áll meg az élet és nem várja meg, hogy én összekapjam magam. A családom, barátaim és futó társaim mellettem voltak és nem utolsó sorban Önmagam is. Új célokat tűztem ki. Futás terén is kicsit ki akartam lépni a komfortzónámból.
Mérnökként dolgozom, így szeretek alkotni, tervezni. Az ide vezető út is hosszú és rögös volt, de kellő kitartással, alázattal, lemondásokkal eljutottam a célig. A futás is kicsit ehhez hasonló. Nem fogsz lefutni egy-két futás után maratonokat….ahogy egy-két előadás után sem leszel képes házat tervezni.
Tavaly mertem nagyot álmodni és életem első hosszú útjára, az Ultra Lupa-tóra neveztem. Sorsfordító esemény volt. Idegtépő hét volt előtte, mert az ember nem gondol olyanokra, amikor nevez, hogy majd a biciklis kísérője előtte való napokban lemondja, vagy az emberek nem nézik, hogy talán most nyugodtságra lenne a futónak szüksége, mert megvan a saját belső gondjai is.
Vagyok szerencsére olyan makacs, önfejű, hogy nem érdekel mások mit gondolnak, vagy milyen körülmények vannak…legalább megpróbálom…bumm, nem sikerül, és akkor mi van? Megyek majd még egyszer és a hibákból tanulva már menni fog valószínűleg következő alkalommal.
Éltetett, hogy végre magammal lehetek és a gondolataimmal 130 km-en keresztül. Végül a kistesóm (bátyám) kísért el a nagy útra biciklivel. Megszánt vagy testvéri féltés…sosem tudom meg. A Börzsöny éjszakai szakasza volt a legjobb. Ott tényleg egyedül lehettem …fürge róka lábak volt, mert minden zajnál gyorsítottam, hiszen a tápláléklánc alján voltam sokszor. Nem volt ember sem körülöttem, így nem élt az a szabály, hogy csak a másiktól legyek gyorsabb. Félelmetes érzés, mikor a lámpádba merül az elem….vagy esel egyet…Nem mondom, hogy könnyű volt az út….a tesómat a motivációs szövegeivel le tudtam volna lökni a bicikliről…. egy feladata volt, hogy a frissítő dolgaim legyenek nála…természetesen a kocsiba hagyta…. de nincs hiszti, megoldjuk.
Bori barátnőm motivációs videója járt az eszembe sokszor futás alatt…Kelly hősei filmből a negatív hullámok párbeszéd…egy álomszép híd 😊 Azóta is a kedvenc álomszép hidam a Megyeri-híd. Élmény volt a Lupa-tó partján a célban tesómmal az oldalamon beérni…. most is könnyezem mikor írom ezt…
Az emlékek napról napra szépültek…. és beszippantott ez a világ teljesen. Pár nap sem telt el és már az Ultrabalaton Trailre neveztem. Persze a verseny előtte 6 órás futásokat is kipróbáltam, milyen egy kis pályán körözni vagy elmentünk éjszakába nyúló terepfutásra. Tavaly bőven volt élményszerzés a km-ek alatt.
A Tisza-tó kör nem a kedvencem. Nem egy Balaton, ahol van legalább árnyék, néhol szintek. Harcolni kell ott a meleggel is…. ritka az eső vagy a hűs szél. Nagyobb csapatban 2x, illetve tavaly duatlon párosban 1x futottam eddig. Nem tudjuk, hogy Bori vagy az én fejemből pattant ki, hogy duatlon, de szerintem egyikünk sem bánta utólag. Egy élmény volt ketten a tó körül futó cipőben és egy biciklivel.
Hogy miért a privát Ultra Tisza-tó…..
A privát teljesítés gondolata onnan jött, hogy szeretném jobban megismerni magamat. Más úgy, hogy nem frissítőből frissítőbe kell futni…nincsenek közben futó társak, akikkel cseveghetek. Persze, elmehetnék csak úgy is lefutni, de úgy tudom, hogy képes lennék arra, hogy azt mondjam ,,oké ma ennyi ment és megyek haza”. Bori fog kísérni biciklin. Ő az a személy, aki mindig bízott és hitt bennem. Akivel oda-vissza számíthatunk egymásra. Tudom, hogy bármilyen pillanataim is lesznek nem lesz gond, mert ő ott van. Tudja mikor kell csendben is maradni és hagyni, hogy magamban tomboljak kicsit. BoRóka duatlon lesz most is…csak én futok, Bori pedig teker 130 km-t. Hogy melyikünk helyzete lesz jobb a végére…majd megmondjuk remélhetőleg.
Próbálom majd azt a Szintidő nevű futót lehagyni és nem engedni, hogy megelőzőn 😊